[ Pobierz całość w formacie PDF ]
lépcsQn.
Igen, utolérte Qt is a hetairák végzete s mire a másnap alkonya leszállt, már Hermodorosszal haladt az
agora oszlopai alatt. Véle tért meg márvány házába, ott az Eridanus partján.
Az ezután elkövetkezQ idQkrQl hihetetlen dolgokat beszél Glykera. Esküszik, hogy Bacchis vak szerelmében
ajtót mutatott a gazdag s még hozzá kényelmesen együgyq bythiniai kalmárnak, aki fejedelmi kincsekkel tette
dússá s azután bezárta ajtaját a hatalmas archon orra elQtt, aki szerelmével divatba hozta Qt... Rövid idQ multán
elüldözte a költQket is, kik házának falára írták legszebb verseiket s elkergette az ifjakat, akik rózsafüzérekkel
koszorúzták meg minden éjjel küszöbét... Hiába ostromolták. Szépséget s fiatalságát Hermodorosnak adta.
Osztatlanul, egészen. És végül a botor neki adta még kincseit, gazdagságát is és úrrá tette háza rabszolgái és
önmaga felett.
Villámszóró Zeusra, ily ostobaságról nem tudtam eddig, mormogta Drosis meggyQzQdéssel.
Halljátok csak, Hermodoros, ki hajdan mezítláb s rongyos chlamisban járt és gyakran éhezett is,
remekmqvq sarut csatolt most lábára, aranyszállal hímzett köntöst viselt s lakmározva töltötte idejét. Hamar
beleszokott a jólétbe. Tele marokkal szórta Bacchis aranyait s az elsQ idQk csendes boldogsága után tobzódó
vigaskodásra vágyott... Kedvese, bármennyire fájt is a szíve, nem mert ellenkezni. Mindenben engedett, addig-
addig, míg egy napon észre nem vették, hogy a kincsek javarészt eltünedeztek!... E szomorú felfedezést követQ
reggelen arra ébredt Bacchis, hogy Hermodoros nyoszolyája üres s hogy vele mindaz eltünt a házból, aminek
még valami értéke volt, sQt eltünt vele legszebb rabnQje is!...
Jajveszékelve, sírva kereste álnok kedvesét Athén minden zugában. Végigkutatta a kQfaragómesterek
mqhelyeit, a szerelmesek találkozóit s a tivornyázók titkos rejtekeit.
No és?...
Nem találta sehol! Hiába várt rá naphosszant a phalernoi úton, hiába hagyta nyitva éjjelente jöttére készen
házának ajtaját. Hermodoros nem tért vissza többé.
A nyomorult, mormogta Pyrallis összeszorítva kicsiny öklét s gondolatban megfenyegette a saját, hqtlen
kedvesét.
Bacchis ajkán elfonnyadtak a rózsák, folytatta halkabban Klonárion, a csillagok kialudtak szemében:
önmagának szomorú árnyékává lett... Nem fordultak meg többé utána az utcán, nem törQdött immár vele senki.
Zavartalanul bolyonghatott a városban, a tenger partján s künn a hegyek között. Egy ilyen bolyongásakor történt,
hogy kiment a kQfalon túlra. Jártában a szent városrészbe vetQdött s aztán, csak úgy véletlenül, betért a cyprusok
zöld homályában rejtQzQ Apollon Delphikus templomába.
Ott, ahol a multkor veszekedni láttalak Leontichosszal? kérdezte Drosis ásítva.
Tulajdon ott, s Klonárion zavartalanul folytatta. Mikor Bacchis a naosba lépett, papok vették körül az
oltárt. Egy oszlop mögé húzódott hát, megmosta kezét, meghinté magát vízzel s aztán alázatosan könyörgött
Phoibos Apollonhoz. Utolsó ékszerét neki ígérte, csak engedje még egyszer meglátnia kedvesét...
És mikor feltekintett, azt hitte álmodik!
Ó Klonárion, mit látott Q, mondjad hamar! kérdezte Phillina kíváncsian.
Figyelj szavaimra mondta a leány. Az áldozati oltár füstfelhQiben, márványba faragva, Hermodorost
látta meg... Praxiteles mester Apollon szobra volt, mit az olymposi kQfaragó az Q hqtlen kedvesének képére
alkotott.
A kicsiny asszony nyitva feledte száját az ámulattól.
Beszélj... beszélj, kiáltott sóváran.
Bacchis sírt és nevetett egyszerre. Két karját kitárta a lantos isten felé s ha a papok útját nem állják, tán
felrohan a szoborhoz, hogy csókjaival árassza el.
A csendzavaró leányt kiqzték a templomból... de Q másnap és azután is mindennap visszatért. Az a szobor lett
az élete, ahhoz fohászkodott szótlanul, azzal beszélgetett hosszú órákon át s lassanként szentségtörQ vágy fogta
el. Képzeljétek! Meg akarta csókolni a szoborajkakat. Nem Apollont, Hermodorost akarta Q megcsókolni,
még egyszer, utólszor... Naphosszant leste az Qrizetlen pillanatot, de hasztalan, sohasem lehetett egyedül a
templomban. Kétségbeesett sóvárgásában vakmerQ tervet eszelt ki...
A szomszédos utcából léptek zaja hangzott fel ekkor. Valaki énekelni kezdett a kút mellett. Aztán újból csend
lett.
Phillina riadtan bámult bele a homályba.
A gyQzedelmes Kypris kegyelme legyen veled, ó jó Klonárion. Beszélj hamar. Az est leszállt, férjem
becsukja üzletét. Mennem kellene.
Rövid leszek. Pár szóval elmondhatom, ami még hátra van... Hol is hagytam el? Ah igen. Bacchis tehát
elhatározta, hogy a legközelebbi holdas éjtszakán beoson a templomba s megcsókolja az istenszobrot!
Iszonyú gondolat, suttogta Korinna, ha rajta veszt, halál a büntetése.
Bacchis nem rettegett. Gyönyörrel készült az éjtszakára. ElQször is szemlét tartott háza felett. Szegény volt
már, akár az utolsó fuvolásleány. Régi dicsQségébQl két rabnQn kívül semmi sem maradt. Az egyiket eladta hát s
árából tarsosi illatszereket, drága virágokat, egy fátyolt s syriai arcfestéket vásárolt. Aztán végre leszállt a
sóvárogva várt éjtszaka, melyen az Akropolis ormai felett teli pompában kelt fel a hold... FürdQt készíttetett
magának, bakkarist öntött a vízbe. Rózsákat font hajába s aranyport hintett beillatozott fürtjei közé. Aztán arany
csillagokat festett a homlokára s keble fölé és végül, nagy mqvészettel kifestette arcát és ajkait. Magára vonta
fátyolát s elindult a találkozóra. Olyan szép volt, mintha nászra menne, vagy egy bacchanáliára, királyokat
hódítani. Mint árnyék osont tova a falak alatt. Mire leért a szent városrészbe a hold már megkerülte a néma
Parthenon tetQzetét. Dobogó szívére szorította a kezét és belépett a templomba. Egyedül volt. Végre ismét
egyedül vele.
A templomot beözönlötte a holdfény s kék világával belopta a szerelmet is a szent falak közé. Bacchis kitárta
két karját s belépett a szentek szentébe. Átlépte az amphorákból kirakott kört, hová gyarló halandó nem teheti
lábát és felkúszott a szobor talapzatára. Aztán... szomjas szerelemmel függesztette piros ajkait a fehér ajkakra.
Arcát odatapasztotta a márvány archoz s forró fiatal testét a hideg kQtesthez szorította.
Úgye szeretsz?... Újra szeretsz? enyelegve beszélt hozzá s ölelQ karja között úgy érezte, megéled a
szobor...
...Nem vette észre az idQ múlását, nem látta, hogy a holfény kiapadt a szentélybQl s hogy odakünn a templom
elQtt, a virradat derengQ fényében már gyülekeznek a papok és a nép.
Egyetlenem! suttogta mámorosan s ezredszer újból megcsókolta. Ebben a percben történt, hogy hátulról
izmos kezek ragadták meg:
Szentséggyalázó, ...halál reá! hangzott a fQpap szava. Káromló zsivaj töltötte be a templom minden
zugát s Apollon berohanó papjai gyqlölködve rántották le a leányt az oltárról.
Bacchis némán állt bírái elQtt. Szemét kedvesének szobrára függesztette és még mindíg mosolygott.
A fQpap segédpapjaival s a Pythiával félrevonult tanácskozni... [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]
zanotowane.pl doc.pisz.pl pdf.pisz.pl rafalstec.xlx.pl
lépcsQn.
Igen, utolérte Qt is a hetairák végzete s mire a másnap alkonya leszállt, már Hermodorosszal haladt az
agora oszlopai alatt. Véle tért meg márvány házába, ott az Eridanus partján.
Az ezután elkövetkezQ idQkrQl hihetetlen dolgokat beszél Glykera. Esküszik, hogy Bacchis vak szerelmében
ajtót mutatott a gazdag s még hozzá kényelmesen együgyq bythiniai kalmárnak, aki fejedelmi kincsekkel tette
dússá s azután bezárta ajtaját a hatalmas archon orra elQtt, aki szerelmével divatba hozta Qt... Rövid idQ multán
elüldözte a költQket is, kik házának falára írták legszebb verseiket s elkergette az ifjakat, akik rózsafüzérekkel
koszorúzták meg minden éjjel küszöbét... Hiába ostromolták. Szépséget s fiatalságát Hermodorosnak adta.
Osztatlanul, egészen. És végül a botor neki adta még kincseit, gazdagságát is és úrrá tette háza rabszolgái és
önmaga felett.
Villámszóró Zeusra, ily ostobaságról nem tudtam eddig, mormogta Drosis meggyQzQdéssel.
Halljátok csak, Hermodoros, ki hajdan mezítláb s rongyos chlamisban járt és gyakran éhezett is,
remekmqvq sarut csatolt most lábára, aranyszállal hímzett köntöst viselt s lakmározva töltötte idejét. Hamar
beleszokott a jólétbe. Tele marokkal szórta Bacchis aranyait s az elsQ idQk csendes boldogsága után tobzódó
vigaskodásra vágyott... Kedvese, bármennyire fájt is a szíve, nem mert ellenkezni. Mindenben engedett, addig-
addig, míg egy napon észre nem vették, hogy a kincsek javarészt eltünedeztek!... E szomorú felfedezést követQ
reggelen arra ébredt Bacchis, hogy Hermodoros nyoszolyája üres s hogy vele mindaz eltünt a házból, aminek
még valami értéke volt, sQt eltünt vele legszebb rabnQje is!...
Jajveszékelve, sírva kereste álnok kedvesét Athén minden zugában. Végigkutatta a kQfaragómesterek
mqhelyeit, a szerelmesek találkozóit s a tivornyázók titkos rejtekeit.
No és?...
Nem találta sehol! Hiába várt rá naphosszant a phalernoi úton, hiába hagyta nyitva éjjelente jöttére készen
házának ajtaját. Hermodoros nem tért vissza többé.
A nyomorult, mormogta Pyrallis összeszorítva kicsiny öklét s gondolatban megfenyegette a saját, hqtlen
kedvesét.
Bacchis ajkán elfonnyadtak a rózsák, folytatta halkabban Klonárion, a csillagok kialudtak szemében:
önmagának szomorú árnyékává lett... Nem fordultak meg többé utána az utcán, nem törQdött immár vele senki.
Zavartalanul bolyonghatott a városban, a tenger partján s künn a hegyek között. Egy ilyen bolyongásakor történt,
hogy kiment a kQfalon túlra. Jártában a szent városrészbe vetQdött s aztán, csak úgy véletlenül, betért a cyprusok
zöld homályában rejtQzQ Apollon Delphikus templomába.
Ott, ahol a multkor veszekedni láttalak Leontichosszal? kérdezte Drosis ásítva.
Tulajdon ott, s Klonárion zavartalanul folytatta. Mikor Bacchis a naosba lépett, papok vették körül az
oltárt. Egy oszlop mögé húzódott hát, megmosta kezét, meghinté magát vízzel s aztán alázatosan könyörgött
Phoibos Apollonhoz. Utolsó ékszerét neki ígérte, csak engedje még egyszer meglátnia kedvesét...
És mikor feltekintett, azt hitte álmodik!
Ó Klonárion, mit látott Q, mondjad hamar! kérdezte Phillina kíváncsian.
Figyelj szavaimra mondta a leány. Az áldozati oltár füstfelhQiben, márványba faragva, Hermodorost
látta meg... Praxiteles mester Apollon szobra volt, mit az olymposi kQfaragó az Q hqtlen kedvesének képére
alkotott.
A kicsiny asszony nyitva feledte száját az ámulattól.
Beszélj... beszélj, kiáltott sóváran.
Bacchis sírt és nevetett egyszerre. Két karját kitárta a lantos isten felé s ha a papok útját nem állják, tán
felrohan a szoborhoz, hogy csókjaival árassza el.
A csendzavaró leányt kiqzték a templomból... de Q másnap és azután is mindennap visszatért. Az a szobor lett
az élete, ahhoz fohászkodott szótlanul, azzal beszélgetett hosszú órákon át s lassanként szentségtörQ vágy fogta
el. Képzeljétek! Meg akarta csókolni a szoborajkakat. Nem Apollont, Hermodorost akarta Q megcsókolni,
még egyszer, utólszor... Naphosszant leste az Qrizetlen pillanatot, de hasztalan, sohasem lehetett egyedül a
templomban. Kétségbeesett sóvárgásában vakmerQ tervet eszelt ki...
A szomszédos utcából léptek zaja hangzott fel ekkor. Valaki énekelni kezdett a kút mellett. Aztán újból csend
lett.
Phillina riadtan bámult bele a homályba.
A gyQzedelmes Kypris kegyelme legyen veled, ó jó Klonárion. Beszélj hamar. Az est leszállt, férjem
becsukja üzletét. Mennem kellene.
Rövid leszek. Pár szóval elmondhatom, ami még hátra van... Hol is hagytam el? Ah igen. Bacchis tehát
elhatározta, hogy a legközelebbi holdas éjtszakán beoson a templomba s megcsókolja az istenszobrot!
Iszonyú gondolat, suttogta Korinna, ha rajta veszt, halál a büntetése.
Bacchis nem rettegett. Gyönyörrel készült az éjtszakára. ElQször is szemlét tartott háza felett. Szegény volt
már, akár az utolsó fuvolásleány. Régi dicsQségébQl két rabnQn kívül semmi sem maradt. Az egyiket eladta hát s
árából tarsosi illatszereket, drága virágokat, egy fátyolt s syriai arcfestéket vásárolt. Aztán végre leszállt a
sóvárogva várt éjtszaka, melyen az Akropolis ormai felett teli pompában kelt fel a hold... FürdQt készíttetett
magának, bakkarist öntött a vízbe. Rózsákat font hajába s aranyport hintett beillatozott fürtjei közé. Aztán arany
csillagokat festett a homlokára s keble fölé és végül, nagy mqvészettel kifestette arcát és ajkait. Magára vonta
fátyolát s elindult a találkozóra. Olyan szép volt, mintha nászra menne, vagy egy bacchanáliára, királyokat
hódítani. Mint árnyék osont tova a falak alatt. Mire leért a szent városrészbe a hold már megkerülte a néma
Parthenon tetQzetét. Dobogó szívére szorította a kezét és belépett a templomba. Egyedül volt. Végre ismét
egyedül vele.
A templomot beözönlötte a holdfény s kék világával belopta a szerelmet is a szent falak közé. Bacchis kitárta
két karját s belépett a szentek szentébe. Átlépte az amphorákból kirakott kört, hová gyarló halandó nem teheti
lábát és felkúszott a szobor talapzatára. Aztán... szomjas szerelemmel függesztette piros ajkait a fehér ajkakra.
Arcát odatapasztotta a márvány archoz s forró fiatal testét a hideg kQtesthez szorította.
Úgye szeretsz?... Újra szeretsz? enyelegve beszélt hozzá s ölelQ karja között úgy érezte, megéled a
szobor...
...Nem vette észre az idQ múlását, nem látta, hogy a holfény kiapadt a szentélybQl s hogy odakünn a templom
elQtt, a virradat derengQ fényében már gyülekeznek a papok és a nép.
Egyetlenem! suttogta mámorosan s ezredszer újból megcsókolta. Ebben a percben történt, hogy hátulról
izmos kezek ragadták meg:
Szentséggyalázó, ...halál reá! hangzott a fQpap szava. Káromló zsivaj töltötte be a templom minden
zugát s Apollon berohanó papjai gyqlölködve rántották le a leányt az oltárról.
Bacchis némán állt bírái elQtt. Szemét kedvesének szobrára függesztette és még mindíg mosolygott.
A fQpap segédpapjaival s a Pythiával félrevonult tanácskozni... [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]